Ailsa

“A szív hangja – az igazság első szava.”

2017 november 11, szombat

Gyötrelem

"Nem hiszek abban, hogy a szenvedés nemesít. Ahhoz már olyannak kell lenni, hogy nemesíthessen. Akit a szenvedés nemesít, az extra jellem. De mi átlagosokkal számolunk. És különben is: lehet, hogy a szenvedés nemesít, de az állandó gyötrelem elpusztít; a szegénység megedz, de a nyomor elnyomorít. Szenvedés nélkül nincs emberi ember, anélkül nem tud semmit. Buddha is a szenvedés által lett Buddha. De: szenvedésben sose volt hiány. Inkább azt kell kérdezni: mi a még elviselhető szenvedés?"

Nemes Nagy Ágnes

 

Hajnal van, csend és nyugalom, melyet csak néha tör meg egy-egy, az úton elhaladó autó zaja. Nem tudok aludni, ébren tart a gyötrelem.

Édesanyám közel két hete harcol az életéért. Bár megtettem minden tőlem telhetőt, mégis mardos az önvád: talán tehettem volna többet is, talán jobban figyelhettem volna rá. Talán, ha nem érdemtelenre pazaroltam volna a figyelmemet, a gondoskodásomat, akkor most magán kórházban is kezelhetnék. Nem kellene egy lepukkant, minden tekintetben az ország egzakt képét mutató kórházban kezeltetni. Nem kellene 25-30 beteget ellátó, holt fáradt, apatikus ápoló személyzetre bízni, hogy eszik, iszik-e. Az állapota súlyos, a statisztikák szerint nem sok az esély. Ennek ellenére édesanyám szinte naponta cáfolt rá arra, hogy nem lehet felgyógyulni. A gyógyuláshoz rengeteg vitaminra, gyümölcsre lenne szüksége a szervezetének. Minden nap megyünk hozzá, etetjük, hogy megkapja mindazt, ami a felépüléséhez szükséges, de van egy magasabb hatalom, élet és halál ura, aki úgy döntött elég öreg már a túléléshez, a személyzet minek kinlódjon Vele. Elvették tehát az etetés lehetőségét, szondán keresztül etetik, valami undorító péppel, ami biztos, hogy nem tartalmazza a túléléshez szükséges vitaminokat, flavonoidokat.

Mikor rákérdeztem, hogy miért volt szükséges a szondát alkalmazni, akkor az volt a válasz, hogy nagyfokú állapotromlás miatt nem tudják etetni.

Amikor erre azt válaszoltam, hogy milyen állapotromlásról beszél, minden nap kanállal etetem és semmi probléma, eszik és jól érzi magát? Erre már csak az volt a válasz, hogy hát Ő ezt csak úgy gondolta, de nem adhat felvilágosítást, hívja a főorvost, aki ügyeletes. Mondtam, hogy köszönöm, de felesleges elszólítani a betegeitől. A doktor úrhoz, már volt szerencsém, nem óhajtottam végighallgatni a "hülye hozzátartozók" számára készleten lévő magyarázatot.

Most keresem a lehetőségét annak, hogy megfelelő kezelést kapjon, mielőtt lelökik a Taigetoszról.

 

"Az erőszak gyökerei:
Jólét, munka nélkül,
Öröm, lelkiismeret nélkül,
Tudás, jellem nélkül,
Kereskedelem, erkölcs nélkül,
Tudomány, emberség nélkül,
Imádat, áldozat nélkül,
Politika, elvek nélkül."

Mahatma Gandhi

2017 október 10, kedd

XXI. századi egészségügy Európa közepén.

“Embernek lenni betegség. És sajnos gyógyíthatatlan.”

(Rejtő Jenő)

 

Múlt hét szerdán a kerületi szakorvosi rendelő intézetbe vittem az édesanyámat. Indulásunkkor kiderült, hogy a szomszédasszony beteg és állapota nem javul, ezért egy szakvizsgálatot szeretne elvégeztetni. Láthatóan rossz állapotban volt, ezért felajánlottam, hogy elvisszük. Az intézményben a vizsgálatra történő bejelentkezéskor közölték Vele, hogy nem tudják fogadni, időpontot kell kérnie. Mondtuk, hogy nem a reumára jöttünk, a problémája azonnali kezelést igényel. Válasz: Nem tudnak mit tenni, ez a szabály. Másodszori nekifutásra végül is közölték, hogy próbálkozzon az ügyelettel.

Az ügyelet egy másik kerületben, meglehetősen messze található. Semmi baj mondtam, mi elintézzük azt, amiért jöttünk, aztán úgy is vásárolni megyünk, hát útba ejtjük az ügyeletet, majd amíg a vizsgálatra vár bevásárolunk, visszafelé pedig felvesszük Őt is.

Amikor visszafelé jövet felvettük Őt, megkérdeztem, hogy mit mondott az orvos. Az orvos, aki egyébként, kedves, figyelmes volt, annyit mondott, hogy legyen türelemmel, szedje tovább a gyógyszereket.

Közben én is beteg lettem és otthon pihentem, majd mivel édesanyám is beteg lett kedden elmentem hozzá, hogy elviszem az orvoshoz. Akkor derült ki, hogy a szomszédasszony semmit nem javult, sőt még rosszabb állapotban van. Mivel két hete nem javult, és már a mellkasa is fájt, hát gondolta: irány a tüdőgondozó. Egy másik szomszéddal ismételten felkeresték a szakrendelőt. A szomszédasszonynak már voltak problémái a tüdejével, ezért folyamatosan kontrollra jár, amihez nem kellett sem beutaló, sem pedig időpont. Joggal gondolta, hogy most is megvizsgálják. Tévedett.

A bejelentkezéskor szinte szóról-szóra azt a választ kapta, amit előzőleg. Kiegészítve azzal, hogy menjen el a házi orvosához és kérjen beutalót, ha ez meg van, akkor kérhet időpontot. Amikor visszajött, jeleztem, hogy édesanyámat viszem a háziorvoshoz, csatlakozzon hozzánk.

A házi orvosi vizsgálat eredménye: tüdőgyulladás.

Mint azt feljebb írtam én is beteg lettem, ezért kedden délelőtt elmentem vizsgálatra a háziorvosomhoz. Előre kell bocsátanom, hogy a doki nagyon jó diagnoszta, odafigyel a betegeire. De úgy tűnik a mai magyar állapotok nála sem maradtak következmények nélkül. Megvizsgált, közölte a diagnózist.

A recept íráskor rákérdezett, van-e valamilyen érzékenységem.

Mondtam, hogy igen, nem szedhetek laktóz tartalmú gyógyszereket.

Közlésemre, jött az első pikírt válasz: majd végig nézem az összes gyógyszer összetételét.

Csendesen, nyugodtam tettem fel a kérdést: miért kellene végignézni minden gyógyszer összetételét? Létezik egy lista, ami tartalmazza a gyógyszerféléket, feltüntetve azok laktózmentes változatát.

Válasz: Nekünk ezt nem küldték meg. Tartsam magamnál a táblázatot és akkor én majd meg tudom mondani, milyen gyógyszert írjon fel.

Kézen fekvő és logikus volt a reakcióm, megkérdeztem, hogy doktor úrnak nincsenek laktózérzékeny betegei?

Mire megkaptam a második igen pikírt választ: de vannak. De ezerhétszáz betegből maga az egyetlen, akinek ez gondot okoz.

Ezek után már nem volt kedvem vitatkozni, feleslegesnek tartottam. Csendesen véleményt formáltam.

Hát ez a mai egészségügy. Vajon hányan haltak már bele abba, hogy az orvosok mára megfeledkeztek arról, hogy mi a dolguk és hogyan kellene viszonyulni a betegekhez? Értem én a problémáikat, de elfogadni nem tudom, hogy elfelejtik mire esküdtek fel.

Nem írok következtetéseket, rábízom ezt azokra, akik olvassák. Helyette idézem a Magyar Orvosi Kamara által javasolt orvosi eskü szövegét:

Én, (…) esküszöm, hogy orvosi hivatásomhoz mindenkor méltó magatartást tanúsítok. Legfőbb törvénynek tekintem a betegek testi és lelki gyógyítását, a betegségek megelőzését. Az emberi életet minden megkülönböztetés nélkül tisztelem. Orvosi tevékenységem soha nem irányul emberi élet kioltására. A betegek emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartom, bizalmukkal nem élek vissza és titkaikat haláluk után is megőrzöm. Tanítóimnak megadom az illő tiszteletet, orvostársaimat megbecsülöm. A betegek érdekében ismereteimet, tudásomat folyamatosan gyarapítom. Minden erőmmel arra törekszem, hogy megőrizzem az orvosi hivatás tisztaságát és tekintélyét. Az (…) Egyetem hírnevét öregbítem és megbecsülését előmozdítom.

 

2017 október 10, kedd

Társkeresés 2.

"A hazug élet legszörnyűbb átka, hogy kilopja mindenből a valóságot, a tartalmat, ami körülöttünk van, és amit az ég lelkünk táplálékául és öröméül alkotott. Aki hazugságban él, annak az egész világ hamis, semmivé zsugorodik a kezében."

/Nathaniel Hawthorne/

Mark Twain bölcs és igaz mondása, hogy a leginkább mélyenszántó erkölcsi tanulságok nem könyvekből származnak, hanem tapasztalatokból. És valóban így van, az ember sok mindent megtanulhat, de gerincét, jellemét, tartását mélyreható tapasztalatok faragják, formázzák.

Minden tapasztalat jó valamire, ha másra nem, hát arra, hogy tudd mi az, amit nem akarsz, amit elutasítasz.

Kaptam egy angol nyelvű üzenetet egy úriembertől, hogy szeretne felvenni ismerősként. Erősen intuitív vagyok, gyakran működnek a megérzéseim, ezért nem éreztem késztetést az ismerkedésre, de végül is válaszoltam, angol nyelven, udvariasan. Megírtam, hogy végtelenül sajnálom, de nem beszélem a nyelvét.

Csak egy-két perc telt el, jött is a válasz, magyarul, ami meglepett. Kérdésemre, hogy beszél-e magyarul azt a feleletet kaptam, hogy igen. Számomra teljesen kézenfekvő és természetes volt a további kérdés, hogy hol tanult magyarul, mire azt felelte: megtanultam magyar katonai akadémia

Melyik akadémia? - kérdeztem.

Katonai.

Igen, olvastam, de melyik? - tettem fel a kérdést ismét.

Megdöbbenésemre a válasz ennyi volt: Minek ez a kérdés?

Nem nagyon tudtam hirtelen, hogy mit is válaszoljak, végül visszakérdeztem, hogy nem azért jelentkezett-e, mert meg akart ismerni? Szívesen válaszolok bármilyen kérdésére, vajon Ő is? Válasz nem volt, de elkezdett írni arról, hogy katona, Irakban állomásozik, hogy van egy fia és, hogy néhány éve autóbalesetben elveszítette a feleségét.

Mondtam, hogy nagyon sajnálom, de ekkor már nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy folyamatosan hazudik. Sok minden erősítette ezt az érzést, ezért már nem hagytam annyiban az akadémia kérdést, és többször is feltettem, de válasz egyszer sem volt, míg végül - igaz csak verbálisan, de - nekem támadt: "nem gondolod komolyan én nem ad teret a udvariatlan embereket".

Itt egy kicsit már kezdtem kiakadni, írtam pár nagyon udvarias, de nagyon határozott mondatot, ami nagyjából így hangzott: jelzed, hogy meg akarsz ismerni, kéred az e-mail címemet, de azt nem hagyod, hogy én is megismerjelek, vajon miért?

A válasz, amit kaptam, már meg sem lepett, így szólt: Ön durva.

Erre már nem lehetett mást válaszolni, mint azt, hogy akkor talán keressen valaki mást, aki az Ő szabályaihoz igazodik. Még váltottunk néhány mondatot és adtam Neki egy levelezési címet, mert igazán érdekelt, hogy ezek után mit tud még mutatni.

Másnap kaptam Tőle egy üzenetet, melyben "google fordító" stílusban, magyar nyelven mutatkozott be. Elmondva nagyjából ugyanazt, amit már addig is tudtam. De lássatok csodát, a levélben ott virított nem is egy, de két jó nevű amerikai akadémia, ahol állítólag tanult.

Sok mindent el tudok fogadni, de hazugsággal kezdeni egy ismerkedést, az kiborító. Mit gondol az, aki így nyit? Vajon meddig lehet hazudni? Milyen alap lehet egy kapcsolathoz az, hogy másnak mutatja magát? Vajon mi történik, ha megkedvelem, aztán kiderül, hogy akit kedvelek az valaki más? Vagy csak ennyi a cél? Csak a hódítás izgalma az ami arra készteti, hogy bármi áron kapcsolatot teremtsen?

Bármely kapcsolat alapja a bizalom. Hogyan bízhatnék abban, aki valaki más képében tetszeleg?

A bemutatkozó levél csúcspontja az a rész volt, ahol ezt írta: "a legfontosabb a mi őszinteség és a bizalom, hogy kapcsolat működik."

Hát szerintem is.

 

„Engem nem érdekel az az arcod, amit másoknak mutatsz. Sőt. Hidegen hagy. Értsd meg, ha engem szeretnél, meg kell nyílnod. Meg kell mutatnod valamit magadból, ami más, mint amit a többiek látnak, ugyanis csak abba tudok beleszeretni. Ami mindenkié, az engem nem érdekel. Különleges csak akkor lehetsz az életemben, ha meg mered nyitni a lelked, és nem félsz átadni magad nekem. Nem kellenek álarcok, …meg kell értened: nem szerethetek valakit, aki igazából nem is te vagy.”

/Oravecz Nóra/

2017 október 10, kedd

Társkeresés felsőfokon

 

"Szeretni még egyszer, halálosan, aki vár. Mosolyt venni még, mielőtt a bolt bezár.  Napot látni még, mielőtt az est leszáll. Élni még egy kicsit mielőtt a szív megáll.  Utoljára valakiben hinni volna jó, ne vesszen kárba a kimondatlan szó.  Örülni valaminek, ami szép, ami jó, mielőtt a szívben esni kezd a hó… Mert a maradék idő már nem eladó."

/Katona Bálint: Maradék idő/

Talán egy héttel ezelőtt kaptam egy üzenetet, hogy Valaki szeretne megismerkedni velem Magyarország legmegbízhatóbb társkeresőjéről.

Remek promóciós szöveg, de vallom, hogy "mindent meg kell nézni, amit az élet feltár előttünk". Regisztráltam és körülnéztem. Tapasztalatom sokrétű, de nem különbözik attól, amit elképzeltem.

A választék heterogén és meglehetősen demotiváló. Csak néhány olyan pasi hirdetésével találkoztam, akivel az olvasottak alapján lenne kedvem megismerkedni. Azt már legtöbbször a nick név elárulja, hogy mit is keres a tulajdonosa. Hogy néhány példát említsek, kandurka, vadász, hüvelymatyi. Azt, hogy mi a kedvenc testrésze legtöbbjük nem tudja, vagy feleslegesnek tartotta kitölteni, de nem is szükséges, mert az teljesen egyértelmű, hogy nem a feje.

Hüvelymatyi egy 50-es hep, aki 20-nak maszkírozza magát. Aztán ott van még gyongyi aki nem tudja hány éves és nem ismeri a nemi identitását, mert férfiként mutatkozik be. Aztán találkoztam egy "eratóval" is aki "bűbájos" férfi, pedig a neve a görög mitológia istennőjét jelöli, aki gyakran kísérte Erószt, a szerelem istenét. Ő sem tudja, hogy mi a kedvenc testrésze, vagy mi izgatja fel és azt sem, hogy mi az érdeklődési köre.

Találtam olyanra is aki több soron keresztül sorolja az "ilyen vagyok" részben a tulajdonságait, ám az vélhetően nem zavarja, hogy egyik másik ellentmond egymásnak.

Az a néhány férfi, aki így első olvasatra is szimpatikus volt nem tartozik az én korosztályomhoz. Középkorú, intelligens pasik. Azok, akik korban hozzám illenének, többségében leharcoltak vagy nem egyezik meg az érdeklődési körünk.

Ezen tapasztalatokat leszűrve, azt gondoltam, hogy valószínűleg, nem itt fogok rátalálni a nagy "Ő"-re, így egy órás virtuális séta után töröltem magam az oldalról.

 

"A szívem nagy, de viharvert a lelkem, és a kelleténél mindig nagyobb a szám.  De igaz vagyok és soha el nem felejtem, hogy mit tanított az életről apám."
/Road/

2017 október 10, kedd

"Bírok magammal, tehát irányíthatom magamat."

Nem állt szándékomban írni a kövérségem okairól, de olvastam a napokban egy blogot, amely kiverte a biztosítékot nálam.

A címe: "A kövérség elfogadása: WTF?!", szerzője Noisy Suzy.

A "hölgy" a blogjának címében megnevezett mozgalomról ír. Stílusa ignoráns, intoleráns, unintelligens. Meglehetősen nyersen, tömören fogalmazza meg a mozgalom lényegét, melyet abban lát, hogy "extrém túlsúllyal bíró hölgyek magamutogató, provokatív viselkedéssel próbálják kompenzálni a kövérségükből fakadó belső nyomorukat."

Nos, kedves Suzy, minden kövér ember nevében kikérem magamnak ezt a "hangos" és meglehetősen faragatlan megnyilvánulást. Ez a mozgalom éppen az ilyen emberek megbélyegző, degradáló véleménye miatt jött létre.

Pont az ilyen vélemények miatt érzik csúnyának, értéktelennek magukat a túlsúlyos emberek.  Ezek a reakciók hozzák létre az ilyen mozgalmakat.

Az, hogy megszégyenítik, megalázzák Őket, nem segít semmit. Véleményt nyilvánítani, pocskondiázni minden tuskó tud.

Bertrand Russel szerint

"Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel."

Kedves Suzy, mennyire kövér, vagy volt kövér? Honnan tudja ilyen jól hogy a kövér ember önbizalom hiányos, önmagát gyűlölő, végtelenül befolyásolható?

Ha a kövér ember önbizalom hiányos, önmagát gyűlölő, akkor attól vált ilyenné, hogy az Önéhez hasonló véleményekkel taposták sárba gyerekkorában. Abban a tévhitben nőtt fel, hogy ha kövér, akkor nem is lehet értékes ember. Ezer szerencse, hogy akadnak olyanok is, akik a kövér nőt is szeretik, becsülik, kívánatosnak tartják.

Lehetnek Önnek 90-60-90 - es paraméterei, a teste talán arányos, de a lelke az torz.

A legtöbb kövér nő, kedves, barátságos és vidám. Eszébe sem jutna, hogy nyeszlett, girnyó vagy anorexiás jelzővel bélyegezze meg a sovány embereket. Én a magam részéről az összes jelzőt visszautasítom. Nincsenek önértékelési problémáim, gyermekkoromban erősítették és nem letörték az önbizalmamat. Befolyásolhatónak pedig végképp nem mondanám magam. Mindenről van határozott és markáns véleményem és van bátorságom ahhoz, hogy képviseljem azt, továbbá teljes harmóniában és szeretetben élek önmagammal. Véleményem szerint ha én sem szeretem magam, akkor ki? Semmi baj nincs a formáimmal sem, bár kövér vagyok a testem mégis formás, bár ezek a formák kerekdedek.

Sokan vannak, sokan vagyunk, sőt egyre többen leszünk, akik teszünk a kövérség ellen, még sem fogyunk. A kövérségnek lehetnek olyan okai, melyek semmilyen problémát nem okoznak, vagy a problémák jelei nem annyira markánsak, hogy feltűnjenek. Hosszú-hosszú ideig élhet együtt az ember a kövérségével úgy, hogy eszébe sem jut, hogy a kövérségének nem önmaga az oka.

Úgy éltem az életemet, hogy folyamatosan küzdöttem a súlyfelesleggel, de meg sem fordult a fejemben, hogy nem a gének vagy az étkezési szokások okozzák, mindaddig, míg valamilyen fogyást el tudtam érni. Igazán akkor gondolkodtam el, amikor eljutottam arra a szintre, hogy teljes életmódot váltottam. Lecseréltem mindent a háztartásomban, amit egészségtelennek tartanak. Száműztem a fehérlisztet, a cukrot, a napraforgó olajat, helyettük jött a zöldség és gyümölcs kiló számra. Kisebb nagyobb megszakítással, de mindig volt az életemben mozgás. Futás, balett, football, torna. Az életmódváltással a mozgást is megpróbáltam rendszeressé tenni, ami nem mindig sikerült, de hellyel-közzel azért folyamatosan dolgoztattam a testem.  Mindezek után fogyás helyett egyre csak dagadtam.

Itt jutottam el arra a szintre, hogy megfogalmazódjon bennem az, hogy egészséges étkezés és mozgás mellett nem normális állapot ez a kövérség, tennem kell azért, hogy kiderüljön az oka. Dr. Vintage mindjárt a diagnózist is felállította, és bár a vizsgálatok a gyanút nem igazolták, az irány szinte biztos, hogy jó volt. Az orvosom felvázolt egy másik lehetőséget, amely hatásában, tüneteiben szinte ugyanaz, mint amire én gondoltam. Pillanatnyilag a vizsgálatra várok, amely kimutathatja, hogy valóban ez áll-e a tünetek mögött.

Amennyiben a lehetőség beigazolódik, a probléma – bár folyamatos odafigyelést igényel – már könnyen kezelhető. Vélhetően vagy nagy valószínűséggel ettől kezdve a súlyom is el fogja érni a normális mértéket.

Kedves blogoló, fiatal gyerekkoromban sok mindenre megtanítottak a szüleim, többek között arra is, hogy ne általánosítsak. Véleményt – különösen ilyen degradálót – akkor mondjak, ha megalapozottak a tapasztalataim. Honnan veszi a bátorságot, hogy ilyen jelzőkkel illessen embereket annak okán, hogy nem ütik meg az Ön esztétikai mértékét? Ha úgy véli, hogy nem szeretné azzal tölteni az idejét, hogy Őket nézze, róluk olvasson, akkor bármikor megteheti, hogy elkapcsolja a tévét, becsukja a magazint, esetleg nem megy ki az utcára.

Ma egyre többen vannak az olyan emberek, akik folyamatosan az igazság nyilaival lövöldöznek, véleményt nyilvánítanak bármiről, mindegy, hogy közben hány embernek gázolnak a lelkébe, okoznak fájó pillanatokat, miközben azok, akikről nyilatkoznak nem bántották, nem sértették a nyilatkozót. Blogját elolvasva az jutott eszembe, hogy véleménye a saját torz gondolatainak kivetítése és ehhez ellenségképet is kreált a kövér emberekből.

„Az, hogy valakiben mennyi tapintat, illem, megértés, finomság, önuralom, bölcsesség, tisztaság, alázat, önérzet, tisztánlátás, jóság, netán bölcs derű van, az nem az egyetemi végzettségen múlik. Ez érettség kérdése.”

/ Müller Péter /

2017 október 10, kedd

Amikor anyád azt mondja

A napokban miközben beszélgettünk egy barátommal, azt mondtam Neki, hogy kövér vagyok. Bizonyára ez a beszélgetés indította arra, hogy elküldjön egy cikket, amit az interneten olvasott. A címe: "Amikor anyád azt mondja, kövérnek érzi magát..."

A cikk arról szól, hogy a gyerekek mindent látnak. Hol a szemükkel, hol a fülükkel, hol a szívükkel, de tényleg, mindent észrevesznek. Az elejtett megjegyzések, az elfojtott sóhajok, az elégedetlen pillantások a tükör előtt, mind ott maradnak bennük, gyökeret vetnek, és mire felnőnek, jó eséllyel elburjánzanak. Az anyák testképe észrevétlenül befolyásolja a gyerekeikét, különösen a lányokét.

Az írás egy ausztrál blog oldalon jelent meg, egy újságírónő írta az édesanyjának. Az írás nagyon jó, sok minden megragadott benne, különösen a következő idézet:

"Épp úgy, mint te, én is egész életemben kövérnek éreztem magam. Mikor lett a kövérség egy érzés egyáltalán? És abból, hogy kövér vagyok, egyenesen következett, hogy nem is vagyok jó."

Ez az idézet ösztönzött a következő válasz elküldésére.

Ez érdekes és szép írás, de nem lehet rám húzni. Mondhatnám, ebbe sem férek bele. Nekem az egész családom karcsú, vékony volt és ez most is így van. Én vagyok a kakukk tojás.

De tudnod kell, hogy én nem gondolom, hogy attól, hogy kövér vagyok és állandóan harcolok a túlsúllyal nem vagyok jó . Egy cseppet sem érzem értéktelennek magam. Nem gondolom, hogy csúnya vagyok. Igaz azt sem, hogy szép vagyok. De ez mind nem számít, mert akármilyen vagyok is, én, én vagyok. Kövéren is jó vagyok és sokaknak vonzó.

Nem akarok mások elvárásainak megfelelni, ha azt mondom, hogy kövér vagyok, fogynom kell, akkor csak a saját elvárásomat fogalmazom meg. Sosem voltak önértékelési problémáim, ha megakarom fogalmazni, hogy mit gondolok magamról, akkor Virginia Satir sorai jutnak eszembe.

"Nincs a világon még egy ugyanilyen ember. Egyes részleteket tekintve sokan hasonlítanak hozzám, de egészében véve senki. Ennélfogva bármit teszek, azt magamnak tulajdoníthatom, hiszen én magam választottam.
Én rendelkezem mindenemmel –
a testemmel és annak minden mozdulatával;
az elmémmel, valamennyi gondolatommal és ötletemmel;
a szememmel és a képekkel, melyeket észrevesz;
az érzéseimmel, legyen bár az harag, öröm, csüggedés, szeretet, csalódottság, vagy izgalom;
a számmal és minden szóval, ami elhagyja, akár udvarias, akár durva, kedves, helyénvaló vagy sem;
a hangommal, legyen az hangos vagy kellemes;
minden cselekedetemmel, függetlenül attól, hogy saját magamra vagy másokra irányul.
Magam birtoklom a képzeletemet, az álmaimat, reményeimet és félelmeimet. Az enyémek győzelmeim és sikereim, kudarcaim és balfogásaim.

Mivel a magam ura vagyok, tökéletesen megismerhetem magamat.

Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fűzhet. Minden porcikámat érdekeimnek megfelelően használhatom. Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségeit.

Akármilyennek tűnök, bármit mondok vagy teszek, gondolok vagy érzek egy adott pillanatban, az mind-mind én vagyok.

Bármely időpontban hitelesen képviselem saját magamat. Ha később visszagondolok arra, milyennek mutatkoztam, szavaimra, cselekedeteimre, eszméimre és indulataimra, talán ez vagy az tőlem idegennek tetszik majd. Akkor elvethetem azt, ami nem hozzám való, megtarthatom azt, ami lényemhez megfelelőnek bizonyult, és kitalálhatok valami újat ahelyett, amitől elfordultam.

Érzékeim és képességeim segítségével megállhatom a helyemet, közel kerülhetek másokhoz, eredményeket érhetek el,értelmet és rendszert vihetek az engem körülvevő személyek és dolgok tömegébe.

Bírok magammal, tehát irányíthatom magamat.
Én én vagyok, és így vagyok jó."